Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szent Korona

 A koronázási szertartás

 

A koronázás az uralom ünnepélyes megkezdésének és az Egyház áldásának a kifejezõje, tehát nagy jelentõségû esemény. A király ezt a napot tekintette uralma kezdetének, ünnepélyes okleveleinek keltezésében fel is tüntette! Az Árpádok korában már törvényekben szabályozták, hogy ki és hol koronázhat Szt. István koronájával. Európa nyugati felén István koronázása elõtt már kialakult a koronázási szertartásrend, azaz az "ordo". Az ordokat a püspökök számára összeállított szertartáskönyvekben találhatjuk meg. Irányadóvá a XIV. században XXII. János Pápa által hivatalossá nyilvánított szertartáskönyv vált.

A szertartásrend értelmében az ünnepélyes bevonulás után, az oltárra helyezik a koronázási jelvényeket. Szentmise közben a leendõ királyt két püspök kíséri a szertartást végzõ érsek elé. Az érsek felteszi a kérdést: "Akarjátok-e királyotoknak" a megjelent uralkodót? A jelenlévõk egyhangúan kiáltják: "Akarjuk!" és megéljenzik (vivát!) a leendõ királyt. A koronázásra meghívottak drágakövekkel ékes ruháikat veszik magukra, a püspökök teljes fõpapi díszben jelennek meg. A koronázás a külsõségekben a pompát tükrözi!

Mindez bevezetõje az avatásnak. A szentmise megszakad. A leendõ király ezután a bibliára vagy a koronázási eskükeresztre tett kézzel megesküszik a törvények megtartására a béke megõrzésére, hogy országát a legjobb tudása szerint kormányozza, az alattvalói jogokat tiszteletben tartva.

Az esküt követi a királyszentelés. Az érsek Isten áldását kéri és közvetíti a leendõ királyra, aki porig alázva magát az oltár lépcsõjére fekszik, tehát testének teljes hosszában érinti a földet. Majd az érsek szentelt olajjal keresztet rajzol a király jobb alkarjára és a lapockái közé. A felkent uralkodó így elnyeri Isten áldását, szellemileg átalakul. Az uralkodó belsõ átalakulását - a szentmise folytatásával - a leendõ király átöltöztetésével (a sekrestyébe vezetve) szimbolizálják. A papok hosszú fehér inget adnak rá, az alszerpapok felsõruháját (dalmatica), a kesztyûket, bíborszínû lábbelit és végül Szt. István palástját öltik fel. A felöltöztetett leendõ király visszatér a templomba, az érsek elé. A szentmise ismét megszakad.

Az érsek átadja a kardot, hogy a leendõ király megvédje az Egyházat, a Hazát, az özvegyeket, árvákat, az ország népét. Majd a koronázás következik. A jelenlévõ püspökök kezükben tartják az érsek által az oltárról levett koronát, s az érsek irányításával a leendõ király fejére teszik, mondván: "Vedd az ország koronáját ... értsd meg, hogy az a szentség dicsõségét és tisztességét és a bátorság erényét jelenti ... és az örök üdvösség díjával koronázva vég nélküli dicsõséggel tündökölj ... Ámen!"

Ettõl a perctõl kezdve: "Isten kegyelmébõl Magyarország királyává" vált az uralkodó. A jelenlevõk háromszoros "vivat"-ja hangzik el. Majd az érsek átadja a jogart és az országalmát, a trónszékhez vezeti és mondja: Állj itt és tartsd meg mostantól fogva ezt az Isten hatalmából püspökeid által kijelölt helyet!"

A szertartás a "Te Deum"-mal [Téged Isten dicsérünk] ér véget.

 

Az érvényes koronázás három feltétele

 

A Magyar Királyságban a török hódoltság koráig érvényes koronázási eljárásrend szerint az uralkodó szabályos megkoronázásának három feltételének kellett teljesülnie:

 

*       a megkoronázásnak Székesfehérváron kellett megtörténnie,

*       a koronázást a Szent Koronával kellett elvégezni,

*       az esztergomi érsek személyes közreműködésével.

 

Székesfehérvár meghódolása után Pozsony vette át a koronázási város szerepét, az utolsó két királyt, Ferenc Józsefet és IV. Károlyt Budán koronázták magyar királlyá.

 

A korona elrablása

 

Zsigmond király félszázados (1387-1437) uralkodása idején a Szent Korona jobbára a budai várban biztonságban volt. Halála után veje, Habsburg Albert lépett a trónra. 1438. január 1-jén koronázták meg. Ezt követõen a korona sem Budára sem Visegrádra nem került, hanem Pálóczi György érsek õrizetében maradt Esztergomban. Albert király csak az érsek halála után vitette át a koronát Visegrádra a várba. Majd Albert király táborba szállt, vérhasban megbetegedett és 1439. október 27-én Neszmélyben meghalt. Özvegye, az áldott állapotban lévõ Erzsébet királyné (Zsigmond király leánya) a koronát maga és születendõ gyermeke számára akarta biztosítani, s a visegrádi vár várnagyává unokatestvérét, Garai László nádort tette meg.

 

A magasabbik toronyban őrizték a Szent Koronát

és a koronaékszereket. Tőle balra az asszonyház

húzódik meg az árnyékban.

 

Az ország elõkelõi azonban nem kértek sem az asszony, sem a - még meg sem született - gyermekkirály uralmából. Küldöttség ment I. Ulászló lengyel királyhoz, hogy vállalja el a magyar királyi méltóságot is. Erzsébet ekkor kétségbeesett lépésre szánt el magát: udvarhölgyével, Kottanner Jánosnéval ellopatta a visegrádi várból a koronát!

A Szent Korona történetében egyedülálló cselekményrõl emlékirat készült. Kottanner Jánosné szemtanúként, kitûnõ megfigyelõ készséggel, pontos és megbízható részletekkel, érdekfeszítõen mondja el az eseményeket. Az emlékirat német nyelvû. Egyetlen kézirata a bécsi Nemzeti Kövtárban található.

 

Az udvarhölgy elbeszélése a korona elrablásáról (részletek):

 

" ... Cillei Ulrik gróf eljött akkor õnagyságához s együtt megtanácskozták, hogyan lehetne valami okosat kitalálni, hogy a Szent Koronát a visegrádi várból kihozhassák. Nagyságos úrnõm akkor hozzám jött, hogy én tegyem meg ezt, mivel senki sem ismeri annyira a körülményeket, mint én, akiben ezen felül még meg is bízik. Én bizony nagyon megijedtem, mert ez súlyos kockázat volt számomra és kis gyermekeim számára s azon tépelõdtem mitévõ legyek? Senkitõl sem mertem tanácsot kérni csak Istentõl ..."

Merész vállalkozás volt és óriási kockázattal járt, hiszen ha rajtakapták volna a várnagy emberei, gondolkozás nélkül megölik. A korona szent volt, szent tárgyat ellopni - egy pillanatig sem vitás - szentségtörés, semmiféle korabeli bíróság nem hozhatott volna más ítéletet, mint a halálbüntetést. A kockázat vállalását indokolta, hogy Kottannerné nemcsak odaadó híve volt Erzsébet királynénak, hanem bizalmas barátnõje is.

" ... Amikor azután elérkezett az igazi ideje annak, hogy Isten csudatételét véghez vigye, egy férfiút küldött nekünk, aki elvállalta, hogy kihozza a Szent Koronát. Ez magyar volt, ... nak hívták, hûségesen, okosan, férfihoz méltóan fogott neki a dolognak, ... szereztünk néhány lakatot és két reszelõt. ... A várnagy ekkor gyöngélkedett, mégis szándékában állt, hogy az ajtó elé feküdjön, amely elsõ bejáratul szolgált a Szent Koronához. Betegsége súlyosbodott ... Ezért vászon kendõcskét borított arra a lakatra, amelyet mi a sarokvas mellé tettünk ... s pecsétet nyomott rá. Amikor megérkeztünk a visegrádi várba, az udvarhölgyek megörültek, hogy nagyságos úrnõnkhöz kell utazniok. ... Az aki velem volt, szintén bejött a hölgyek szobájába ... Hozzám pedig így szólt: "Asszonyom nézzen utána, hogy világítani tudjunk! " Én megkértem egy öregasszonyt, hogy adjon néhány szál gyertyát ... odaadtam segítõtársamnak ... neki adtam a lakatokat is ... nagyságos úrnõm kis pecsétnyomóját ... Akkor õ a lakatról a rápecsételt kendõcskét levette ... és keményen dolgozott ... és a reszelés zaja kivehetõen hallatszott. ... én mindent jól hallottam, s nagy félelmemben kértem Istent legyen mellettem és segítõtársaim mellett. Imádságom végén felálltam. ... Segítõtársam már szembe jött velem azzal, hogy sikerült ... s Szent Korona egészen szabaddá vált ... mindenütt betettük az ajtókat, lakatokat vertünk rájuk ... újra rányomtuk nagyságos úrnõm pecsétjét, a külsõ ajtót bezártuk, visszatettük a kendõcskét ... ahogy a várnagy odatette. ... A Szent Koronát a kápolnán keresztül vittük ki, ahol Szent Erzsébet nyugszik, ide én Kottanner Jánosné egy miseruhával és egy oltárterítõvel tartozom, ezt László király nagyságos uram fizesse meg. Itt társam fogott egy vörös bársonyvánkost. ... a Szent koronát beletette a vánkosba, majd újra bevarrta."

A Szent-Erzsébet kápolna a visegrádi vár asszonyházának a földszintjén volt, Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231) sohasem nyugodott itt. A kápolnából csigalépcsõ vezetett a királyné emeleti lakosztályába, onnan ugyancsak csigalépcsõ az ötszögû torony földszintjén levõ kincseskamra elõterébe. Innen vezetett egy ajtó a királyné kincseskamrájába, sonnan egy újabb ajtó a királyi kincseskamrába, a korona õrzési helyére.

" Már majdnem teljesen megvirradt, felkeltek az udvarhölgyek és mindenki más is, hogy elinduljanak. ... Mikor készen voltak, hogy útra kelhessünk, az aki velem volt aggódott, fogta a vánkost, amelybe a Szent Korona be volt varrva, szolgájának a gondjaira bízta, hogy vigye ki a vánkost, ócska tehénbõrt borított rá, ennek hosszú farka volt, amely lelógott, úgyhogy mindenki elkezdett nevetni. ... Amikor odaértünk a fogadóhoz, ahol enni szándékoztunk, a derék fickó fogta a rábízott vánkost és velem szemben letette egy asztalra, így amíg ettünk a szemem elõtt volt. Amikor az evéssel végeztünk a vánkost megint a szánra tette, és a sötét éjszakában tovább utaztunk. Így érkeztünk a Dunához. ... Rámentünk a jégre, úgy a Duna közepe táján az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt ... senki sem került a jég alá, de minden más holmi leszóródott, részben a vízbe, részben a jég alá. ... a legelõkelõbb udvarhölgyeket magamhoz vettem a szánra és Isten segítségével így értünk át a jégen. Amikor Komáromban a palotás házhoz érkeztünk, akkor az aki velem volt és velem együtt szabadult meg gondjaitól fogta a vánkost a Szent Koronával és arra a helyre vitte, ahol jó oltalom alatt volt. ... "

 

Aznap éjjel (1440. február 21.), amikor Kottannerné és ismeretlen segítõtársa a koronával Komáromba érkeztek, Erzsébet királynõnek valóban fia született, a késõbbi V. (Utószülött) László. Erzsébet ragaszkodott hozzá, hogy a magyar trón fiát illeti örökség jogán. Ezért Pünkösd napján, május 15-én megkoronáztatta éppen 12 hetes csecsemõ fiát. A koronázás teljesen szabályos volt. Fehérvárott a Szent Koronával történt, a szertartást az esztergomi érsek, Szécsi Dénes bíboros végezte.

A fõpapok és fõurak többsége azonban ragaszkodott a már megválasztott Ulászló megkoronázásához. Mivel a Szent Korona Erzsébet királyné birtokában volt, Szécsi Dénes esztergomi érsek Szent István fejereklyéjérõl levett koronával 1440. július 17-én koronázta meg Ulászlót Székesfehérvárott.

 

Hogyan került bölcsőbe a korona?

 

A koronázást követően s királynénak és kíséretének el kellett hagynia Fehérvárt, nyugat felé, Győrbe készültek:

"A nemes királyné gondolataiba mélyedve ...  így szólt hozzám: ’Mit tanácsol, ügyünk nem áll jól, ürügyül azt hozzák fel ellenünk, hogy hová akarjuk rejteni a szent koronát, pedig ha az ellenség kezébe kerül, semmi jó nem származik belőle.’ Sokáig tanakodtunk. ... Ezután megint odaléptem a nemes királynéhoz, és így szóltam: ’Nagyságos úrnőm, tisztelet az Ön eszességének, nekem ez jónak tetszik: nagyságod jól tudja, hogy a király többet ér, mint a korona, tegyük tehát a szent koronát a király alá a bölcsőbe, s ahová Isten rendeli a királyt, oda kerül a korona is.’...

Reggel aztán fogtam a szent koronát, nagyon jól bebugyoláltam egy kendőbe, és a bölcsőbe, a szalma közé tettem, mert őnagysága akkor még nem tollakon feküdt, s egy hosszú kanalat is tettem melléje, amivel a gyermekeket szokás szórakoztatni. Ezt azért tettem, ha valaki be találna nyúlni a bölcsőbe, azt higgye, hogy olyasmi van ott, amivel a nemes királyt szórakoztatják. Erről ebben az időben senki sem tudott, csak nagyságos úrnőm meg én...