Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Magyarország Királyai

 

István fejedelem (997-1000)

975 körül született. Amikor Géza 997-ben meghalt, fiát még abban az évben, Esztergomban fejedelemmé avatták. Az avatás a katolikus szertartás szerint zajlott. Koppány a fejedelemválasztást nem ismerte el, s 998-ban István fegyverrel szerzett érvényt akaratának. István koronásának idejére elhárultak azok az akadályok, amelyek a keresztény állam megteremtését alapjaiban veszélyeztették. A pogány élet hívei még hosszú ideig problémát jelentettek. Felesége, Gizella révén a német befolyástól nem kellett tartani, Bizánc irányában is a megbékélés politikája volt jellemző. Asztrik apát, a hittérítő pap is segítette Istvánt, hiszen a koronát is ő hozta el Rómából, II. Szilveszter pápától.

I. István király (1001-1038)

A koronázásra 1000. december 25-én került sor. István a pápától apostoli hatalmat is kapott, azaz szabad kezet az egyházszervezésre és a térítésre. Természetesen a világi hatalom is az övé volt, s a kettő együtt alkalmazva jelentette az államalapítást. Az erdélyi Gyula ellen 1003-ban, és Ajtony ellen, aki a Maros-vidékének és az Al-Duna vidékének ura volt, 1008-ban sikerült győznie. Az a tevékenység, melyet SzentIstvánnak tulajdonítunk, három fő területre összpontosult: az egyház megszervezése a királyi vármegyerendszer kiépítése az udvari szervezet létrehozása Ezeket a gyakorlati, ország-építő tetteket szövik át a törvények, a gazdasági intézkedések, és a külpolitikai lépések. 1031-ben, a Mecsek erdejében Imre herceg egy vadászaton vadkan áldozata lett, így a trón öröklése nagy veszélybe került. A kor szokása szerint a pogány érzelmű unokatestvért, Vazult megvakították, a füleibe forró ólmot öntöttek, hogy az uralkodásra alkalmatlan legyen. István halála után Gizella a koronaékszerekkel szülőhazájába távozott, halála után Passauban temették el. István király 1038. augusztus 15-én halt meg. Utolsó éveit gyötrődéssel töltötte. Országát Szűz Mária oltalmába ajánlotta: "Magyarország Mária országa." Az általa alapított székesfehérvári temetőben temették el. Koporsója fennmaradt, az államalapító erős kéz, a Szent Jobb is őrzi első királyunk emlékét.

Orseolo Péter (1038-1041) (1044-1046)
1010-ben Velencében született. Gizella támogatottjaként került a magyar trónra. Orseolo Péter a velencei doge ( dózse = Velence fejedelmeinek címe), Orseolo Ottó és István egyik nővérének a házasságából született. Következetesen önálló akart lenni, ezért még a gyámkodó Gizellát is sajátvárába záratta, amikor irányítani akarta. Péter folytatta István király által megkezdett pénzverési gyakorlatot: a mindennapi használatra ezüstpénz volt forgalomban. Viselkedése, gondolkodásmódja egyaránt idegen volt. Rövid időn belül sok ellenséget szerzett, a magyar urak, Aba Sámuel vezetésével elkergették a trónról. Péter III. Henrik császárhoz menekült. Német segítséggel került vissza a trónra, de a német segítségnek ára volt: Magyarország Henrik hűbérese lett. A várakba idegen katonákat hozatott, emiatt újra ellenségesen tekintettek rá. 1046-ban a Vata-féle pogánylázadás egyben a keresztény rend ellen is irányult. Hazahívták Vazul fiait. Gellért püspök éppen az ő üdvözlésükre sietett, amikor a pesti révnél, a mai Gellért-hegy lábánál Vata emberei elfogták, és brutálisan meggyilkolták. Péter a nyugati országrészbe menekült, de András herceg csapatai elfogták, és megvakították. Nem halt meg azonnal, de nem sokkal utána szenvedéseibe belehalt. Pécsett, az általa alapított székesegyházban temették el.
Aba Sámuel (1041-1044)
A kabarok Mátra vidéki szállásterületén, 990 körül születhetett. István sógora, az egyetlen nem Árpád-házi király. Mint a Péter elleni felkelés vezetője került trónra. III. Henrikkel előnytelen alkut kötött a béke érdekében. A főpapok és főemberek egyaránt megharagudtak rá, többé nem támogatták, sőt 1044-ben sereggel vonultak ellene, és legyőzték Aba Sámuel seregét. A menekülő királyt utolérték, és meggyilkolták. Az abasári monostorban temették el. III. Henrik 1042-1052 között hét támadást intézett Magyarország ellen. Pétert visszasegítette elvesztett trónjára.
I. András (1046-1060)
1015 körül született. Vazul legidősebb fiának első dolga volt, hogy az őt trónra segítő pogány lázadókat leverte. A trónra lépését követő második évben hazahívta öccsét, Bélát Krakkóból, átengedte neki az ország 1/3 részét, (dukátus, vagy hercegség) és trónörökösévé tette. 1049-ben sereggel tört Bizáncra, egészen Szófiáig nyomult előre, majd békét kötött a császárral, és helyreállt a kapcsolat közöttük. III. Henrik 1051-ben ismét Magyarország ellen fordult, egészen Bodajkig nyomult előre. András a felperzselt föld taktikáját alkalmazta: visszavonulás közben mindent felégettek, így a németek élelem nélkül maradtak. Ezután András barátságot színlelve vendégségbe hívta őket. Lakomázás közben érte a támadás a németeket. aki még menekülni tudott, vértjeit is eldobálta. Anonymus szerint innen kapta a Vértes-hegység a nevét. Henrik a vereségbe nem tudott belenyugodni, 1052-ben Pozsonyt ostromolta, de most hajóhaddal aDunán érkezett. A hajók a vár alatt horgonyoztak, és egy jól úszó magyar vitéz, Zotmund (Búvár Kund) az éj leple alatt megfúrta a hajókat, így azok nagy része reggelre elsűlyedt, Henriknek pedig újabb vereséget kellett elkönyvelnie. András, hiába ígérte Bélának a koronát, megszegte ígéretét, mert született egy fia, Salamon. Halála előtt biztosítani szerette volna fia örökségét, így került sor a híres várkonyi találkozóra. Béla a kardot választotta, de jobbnak látta, ha Lengyelországba menekül. 1057-ben András királlyá koronáztatta Salamont. 1058-ban békét kötött IV. Henrik német királlyal. Salamont eljegyezték Henrik húgával, Judittal. 1060-ban Béla lengyel sereggel tért vissza. A Tisza melletti összecsapásban Béla győzött, a menekülő András Mosonnál fogságba esett, majd Zircen halt meg. Özvegye és fia IV. Henrikhez menekült. Az általa alapított tihanyi apátságban temették el.
I. Béla (1060-1063)
1015-1020 körül született. Az utolsó pogánylázadást 1061-ben Vata fia János kezdeményezte a fehérvári törvénynapon. Béla katonáival kergettette szét őket. 1063-ban a mainzi birodalmi gyűlés határozatot hozott Salamon királlyá tétele ügyében. Béla nem akart háborút, inkább lemondott volna Salamon javára a trónról. A németek már Mosont ostromolták, amikor furcsa dolog történt: "Uralkodásának harmadik évében Dömösön trónszéke összeomolván, testét összetörte, és gyógyíthatatlan betegségbe esett. Félholtan a Kinisiva patak mellé vitték, itt aztán elköltözött a világból." Az általa alapított Szekszárd monostorában temették el. Fiai: Géza, László, Lampert külföldre menekültek, a trónt Salamon elfoglalta.
Salamon (1063-1074)
1053-ban született. Trónra lépéséhez anyja áldozatot hozott: a bajor hercegnek adományozta az addig féltve őrzött "Attila kardját". Közben Béla fiai hazatérhettek, s Géza hercegi birtokot is kapott. 1067-ben cseh sereg tört Magyarországra, és Trencsénig pusztított. 1068-ban Salamon király és Géza herceg győzelmesen harcolt a horvátok oldalán a velenceiek ellen. Keleti nomád népek (besenyők, úzok, kunok) törtek Erdélybe, majd a Tiszántúlt dúlták. A király, Géza, és László szétverték a zsákmánnyal visszavonuló hadakat a kerlési csatában. 1071-ben a bizánci császár besenyő határőrei betörtek a Szerémségbe. Válaszul a magyar királyi és hercegi hadakelfoglalták Nándorfehérvárt, és Szerém várát. A zsákmány felosztása közben azonban összekülönböztek a hercegek, és a király. 1072-ben a bizánciak visszafoglalták Nándorfehérvárt; majd Salamon király és Géza herceg betört a birodalomba, Nisig nyomult előre. 1073-ban eredménytelenül próbálták kibékíteni a főurak a királyt a hercegekkel, belháború tört ki az országban. 1074-ben Salamon megverte a hercegek seregét, majd vereséget szenvedett tőlük Mogyoródnál. A királyi koronával elmenekült, Pozsony várába zárkózott, majd néhány év múlva 1087-ben az erdőben eltűnt, ismeretlen helyen nyugszik.
I. Géza (1074-1077)
1048 előtt született, lengyel földön. A Magnus (hatalmas, nemes) jelzőt kapta. Ez az időszak az, amikor a pápa és a császár közötti invesztitúraharc zajlott Európában. Géza soha nem kapta vissza Salamontól a koronát. Végül Dukász Mihály bizánci császár küldött egy koronát Gézának, ez a korona lehet a későbbi Szent Korona alsó része. Fontos intézkedése volt, hogy a vásárnapot áttette vasárnapról szombatra. 1074-ben Géza király és a hercegek befogadták a Moldvában lakó besenyők egy csoportját, és megbízták őket a Mosont, és Pozsonyt birtokló Salamon szemmel tartásával. A besenyők mintegy 50 helységben telepedtek le. IV. Henrik német király seregetküldött Salamon megsegítésére. A Vácig előrenyomuló sereget azonban Géza visszavonulásra késztette. 1075-ben VII. Gergely pápa elismerte Géza uralmát. Géza király megalapította a garamszentbenedeki bencés apátságot. 1077-ben béketárgyalások kezdődtek Géza király és Salamon között, de a királyt egy ismeretlen betegség hirtelen elragadta 30 évesen. A váci székesegyházban temették el.
I. László (1077-1095)
1048 előtt született lengyel földön. Trónra kerülése ellentmondásos volt, mert Salamon, a jogos király még élt, s Géza fiai, Álmos és Kálmán ugyancsak elfoglalhatták volna a trónt a törvények szerint. 1079-ben I. László Salamontól visszafoglalta Moson várát. 1081-ben Salamon meghódolt Lászlónak; birtokokat és jövedelmet kapott, hatalom nélkül. 1082-ben Salamon összeesküvést szőtt László ellen, a király elfogatta, és Visegrád várába záratta. 1083-ban László szabadon engedte Salamont. Gellért püspök, I. István, Imre herceg, és két zombori remete szentté avatása is ebben az évben történt. Sokat tett az egyház helyzetének megerősítéseérdekében. 1085-ben a besenyők betörtek a Felső-Tisza vidékére. László kiverte őket az országból, és a győztes csata helyszínén templomot emeltetett. A háborúk miatt szükségessé váltak gazdasági intézkedései. 1087-ben meghalt Salamon. 1091-ben László seregeivel bevonult a tengermelléki Horvátországba. Álmos herceget megtette horvát királynak. Címébe felvette új hódításai - Szlavónia (Horvátország) és Moesia (Bosznia) - nevét. A seregével Horvátországból hazatérő király utolérte a Temes folyónál a magyarországi zsákmányolásból távozó kunokat, szétverte őket, vezérüket megölte. László király Somogyvárott megalapította a Szent Egyed bencés apátságot. I. László nehézsúlyú dénárokat veretett, amelyből 40 darab egy bizánci aranysolidust tett ki. 1092-ben I. László a szabolcsi zsinaton elnökölt. A zsinati határozatok képezték I. László ún. I. törvénykönyvét. A közrend helyreállítása, az egyház védelmében tett intézkedései a társadalom rétegződésének folyamatát is elősegítette. I. László szétverte az Al-Dunánál betört kunokat, majd hadjáratot indított az őket felbíztató tyerebovlji orosz fejedelem ellen. 1093-ban I. László hadjáratot vezetett Ulászló Hermann lengyel fejedelem megsegítésére. 1094-ben I. László megalapította a zágrábi püspökséget. 1095-ben I. László hadjáratot vezetett a cseh király ellen a morva herceg megsegítésére. A hadjárat alatt megbetegedett, hazahívta Lengyelországból (Könyves) Kálmán püspököt, I. Géza fiát, és utódjául jelölte. Meghalt 1095. július 29-én a cseh határ közelében. Előbb somogyvárott temették el, majd Váradon. (Nagyváradon) Halála után szentté avatták.
Könyves Kálmán (1095-1116)
1070 körül született. "Testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz, és tanulékony, borzas, szőrös, félvak, púpos, sánta, és dadogó." (Képes Krónika) Európa egyik legműveltebb királya volt. Kálmán egyik legnagyobb gondja volt öccse, Álmos. Tíz éven át társuralkodóként kellett megtűrnie, hiszen népes támogatói miatt nem lehetett mellőzni. Kálmán a pápát, Álmos pedig a császárt támogatta. Kálmán jó viszonyt tartott fenn a pápával, de az egyházi jövedelmeket megnyirbálta, még egyházi birtokokat is vett vissza. A pénzrontás megakadályozása végett addig soha nem használt, kis értékű aprópénzeket veretett. 1096-ban az első keresztesek átvonultak Magyarországon. 1097-ben Kálmán Horvátországba vezetett hadjáratot. Szövetséget kötött a velencei dogéval. 1098-ban Álmos herceg fellázadt Kálmán ellen, seregeik Várkonynál találkoztak. a főurak megtagadták a harcot, a testvérek kibékültek. 1099-ben Kálmán a kijevi nagyfejedelemmel szövetségben Przemysl várát ostromolta, a váratlanul rátörő besenyők azonban szétverték seregét. 1100-ban Kálmán a tarcali országgyűlésen az ország előkelőivel felülvizsgálta Szent István törvényeit, és kiadta I. törvénykönyvét. 1102-ben Kálmánt horvát királlyá koronázták. 1105-ben II.(Komnémosz) János bizánci császár a magyar-bizánci szövetségkötés jegyében feleségül vette Piroskát, Szent László leányát. Kálmán elfoglalta Dalmáciát. 1106-ban Kálmán lemondott az invesztitúra jogáról, elfogadta a papi nőtlenség elvét. Elzárkózott azonban attól, hogy a papok a pápának tegyék le a hűségesküt. 1107-ben Álmos ducátusát felszámolta. 1108-ban Kálmán Bizánc és Velence szövetségeseként csapatokat küldött a Dél-Olaszországban terjeszkedő normannok ellen. Álmos herceg kérésére V. Henrik német király sereggel tört Magyarországra. A csehek a Vág vidékét, majd Nyitra vidékét pusztították. 1111-ben Kálmán megszervezte a tizenkettedik, nyitrai püspökséget. 1112-ben Kálmán feleségül vette Vlagyimir Monomakhosz szuzdali fejedelem leányát, Eufémiát, majd házasságtörésen érte, és hazaküldte. Ott fia született, Borisz, akit Kálmán nem ismert el gyermekének. Álmost, és 5 éves Béla nevű kisfiát megvakíttatta. 1116-ban Kálmán kiadta a zsidókról szóló, ún. II. törvénykönyvét. 1116. február 3-án halt meg, a székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra Szent István mellé.
II. István (1116-1131)

1101-ben született. Uralkodásának első évében a német, velencei, és bizánci szövetség seregei Záránál legyőzték a magyarokat. Közép-Dalmáciát Velence szerezte meg. 1118-ban II. István öt évre békét kötött Velencével. Az osztrák őrgrófságba magyar sereggel betört a király. Befogadta a kijevi nagyfejedelem elől Magyarországra menekülő Jaroszláv vlagyimiri fejedelmet. 1122-ben II. János bizánci császár legyőzte a besenyőket, II István egy részüket befogadta zsoldosnak. 1123-ban Jaroszláv fejedelem szövetségeseként részt vett az oroszországi hadjáratban. 1124-ben Zára kivételével István visszaszerezte elődei adriai foglalásait Velencétől. 1125-ben a Szentföldről hazatérő velencei seregek elkergették a magyar csapatokat a dalmát városokból. 1126-ban István szövetséget kötött a cseh fejedelemmel. 1127-ben a salzburgi érsekkel is békét kötött. István Álmos kiadását követelve betört a Bizánci Birodalomba. Elfoglalta Nándorfehérvárt, Nist, Szófiát. Amikor találkozott a bizánci főerőkkel, visszavonult. Álmos herceg meghalt. 1128-ban II. János ellentámadást indított, átkelt a Dunán, megverte Haramnál a magyarokat. A magyar urak összeesküvését a király kivédte. 1129-ben újabb hadjáratot indított Bizánc ellen, majd békét kötött II. János császárral. 1131. március elején vérhast kapott, amely rövid idő alatt végzett vele. Váradon temették el Szent László mellé.

II. (Vak) Béla (1131-1141)
1108-1110 táján született. Az aradi országgyűlésen Béla hívei lemészárolták azt a 68 főurat, akik Kálmán támogatóiként részt vettek a király megvakításában. Rajtuk kívül többeket száműztek, föld-és jószágvesztésre ítéltek. A pécsváradi apátság nyújtott menedéket Bélának. 1132-ben orosz és lengyel hadak támadtak az országra a trónkövetelő Borisz vezetésével. II. Béla serege a Sajó mellett győzte le őket. 1134-ben Béla szövetséget kötött II. Lothár német-római császárral III. Boleszló lengyel fejedelem ellen. 1135-ben megszűnt a lengyel fenyegetés, mert III. Boleszló fejedelem meghódolt II. Lothár császár előtt. 1136-ban Közép-Dalmácia újra a magyar király fennhatósága alá került. 1137-ben II. Béla király meghódította Boszniát, László fiát Bosznia hercegévé tette. II. Béla birtokokat adományozott a leégetése után újjáépített pannonhalmi monostornak. 1138-ban II. Béla rendezte a dömösi prépostság helyzetét, új adományokkal látta el, összeíratta birtokait, szolgálónépeit. 1139-ben sereggel segítette a kijevi nagyfejedelmet. 1141-ben felvette a Róma királya címet. 1141. február 13-án bekövetkezett halála után a székesfehérvári bazilikában temették el.
II. Géza ( 1141-1162)

1130-ban született Tolnán, 11 évesen került a trónra. Uralkodása idejére a rend, béke volt jellemző, növekedett a népesség száma, melyet a király tudatos telepítő munkával is gyarapított. A várispánságok száma 72-re nőtt. Újabb szerzetesek érkeztek Magyarországra. (ciszterciták, premontreiek, johanniták) 1142-ben a Tolna megyei Cikárdon megalapította az első magyarországi cisztercita monostort. 1146-ban Borisz német és osztrák zsoldosokkal elfoglalta Pozsony várát; Géza lepénzelte a zsoldosokat, visszaszerezte a várat. Feleségül vette Eufrozinát, a kijevi fejedelem lányát. 1147-ben a második keresztes hadjárathoz vonuló seregekkel átvonult Magyarországon III. Konrád német, és VII. Lajos francia király, akikkel jó viszonyt alakított ki Géza. 1148-ban Géza csapatokat küldött a kijevi nagyfejedelem támogatására a csernyigovoi fejedelem ellen. 1149-től hat évi háborúskodás vette kezdetét Bizánccal. 1154-ben Géza területi engedményeket ajánlott I. Mánuel bizánci császár unokaöccsének, aki a császár helyére pályázott. 1155-ben I. Mánuel sereggel érkezett a Dunához, Géza ajánlatára azonban békét kötöttek. 1156-ban a kijevi nagyfejedelem Magyarországra menekült. 1157-ben István herceg, Géza testvére a királyi hatalom megszerzésére tört. El kellett menekülnie az országból, I. (Barbarossa) Frigyes fogadta be. 1158-ban István herceg Bizáncba ment, feleségül vette Máriát, a császár unokahúgát. 1161-ben Magyarország és Bizánc 5 évre békét kötött. Szászok költöztek Magyarországra Flandriából, és a Rajna vidékéről; Szeben környékén és a Szepességben telepedtek le. 1162-ben Milánóból menekült olaszok telepedtek le Magyarországon. 1162. május 31-én halt meg II. Géza király, a székesfehérvári bazilikában temették el.

III. István (1162-1172)

1147 nyarán született. Alig koronázták meg, a bizánci császár haddal tört be az országba, hogy királlyá tegye Géza legfiatalabb öccsét, Istvánt. Magyarországon azonban nem akadt támogatója, ehhez a had, és a pénz is kevés volt. A magyar urak azonban a had láttán hajlottak egy harmadik jelölt támogatására. Így került a kalocsai érsek koronázása alapján a görögkeleti vallású II. László ellenkirálynak. Mivel a magyar urak nagy része Lászlót támogatta, III. István maradék híveivel Pozsony várába húzódott vissza. II. László halála után még IV. Istvánnal is meg kellet küzdenie, aki az első nagy vereség után még egyszer haddal tért vissza. Zimonyban miután megmérgezték, 1165-ben III. István csak egy lélegzetvételnyi időhöz jutott: I. Mánuel újabb pártfogoltat talált, István öccsét, Bélát. A bizánci császár Béla horvát és dalmát hercegi címére hivatkozva elfoglalta ezt a két tartományt, és még további területeket. III. István a folytonos fenyegetettség közepette is építette országát. Uralkodása alatt kaptak először kiváltságot városi polgárok. (Székesfehérvár polgárai) 1172. március 4-én fiatalon halt meg. (Talán mérgezés következtében.) Esztergomban temették el.

II. László (1162-1163)

1131-ben született. III. István ellenében koronázta királlyá a kalocsai érsek, miután a magyar főurak megijedtek a bizánci császár seregétől, aki Géza öccsét, (IV.) Istvánt akarta trónra segíteni. 1137-ben a boszniai hercegséget kapta II. Gézától, teljes udvartartással, de hatalomvágya belehajtotta egy összeesküvésbe, ami után menekülnie kellett. A bizánci császár udvarában vendégeskedett visszatéréséig. A koronázás szabálytalansága miatt Lukács érsek érvénytelennek nyilvánította a koronázást, mire László börtönbe záratta az érseket. II. László a magyar urak többségének bizalmát élvezte. Lukács érseket hiába engedte ki a börtönből, nem vonta vissza az átkot, sőt megjövendölte II. László közeli halálát is. A jóslat bevált: 1163. január 14-én (valószínűleg mérgezés következtében) II. László meghalt.

IV. István (1163-1165)
1133 körül született. A bizánci császár elsőrendű jelöltje volt II. Géza halála után. Ő is Géza öccse volt, és összeesküvés miatt kellett elhagynia az országot, még Géza életében. Népszerűtlensége miatt meg kellett várnia II. László halálát. Lukács érsek azonban az ő fejére sem akarta feltenni a koronát, megint Mikó, kalocsai érsek koronázott. IV. István rossz természete miatt az őt támogató főúri tábor egykettőre megcsappant. Összeesküvést szőttek ellene, amit ugyan leleplezett, és bizánci csapatokkal levert, de III. István határszéli bázisával nem boldogult. A német császár bizánccal szemben III. Istvánt támogatta, aki 1163-ban legyőzte nagybátyját, elfogta, de nem ölte meg, hanem visszaküldte Bizáncba. Amaz újra sereggel tért vissza, majd III. István elől Zimony várába szorult vissza, ahol 1165. április 11-én hívei megmérgezték. Zimonyban, majd Székesfehérvárott temették el.
III. Béla (1172-1196)
1148-1149 körül született. Trónra lépésekor a Béla-Alexiosz, III. Béla nevet vette fel. 1173-ban börtönbe záratta saját anyját, és a trónra áhítozó öccsét, Géza herceget. 1174-ben Géza megszökött, és Ausztriába menekült. 1176-ban III. Béla betört az osztrák hercegségbe, mert II. Henrik nem adta ki Gézát. 1177-ben II. Henrik osztrák herceg halála után Géza II. Sobeslav cseh herceghez menekült, aki kiadta bátyjának, és az újra börtönbe záratta anyjával együtt. Határozottan látott neki az ország belső rendjének helyreállításához, s ennek érdekében jó kapcsolatot tartott fenn Rómával, és Bizánccal egyaránt. 1181-ben III. Béla visszahódította Bizánctól Dalmáciát. Ebben az évben elrendelte, hogy minden elébe kerülő ügyet írásban rögzítsenek. 1182-ben megkoronáztatta fiát, Imre herceget. 1183-ban különleges jogokat biztosított a cisztercita szerzeteseknek, és monostoraiknak. Várakat templomokat, apátságokat, építtetett. (Egres, Pásztó, Pilis, Szentgotthárd, Zirc.) Új bevételeinek súlya növekedett a királyi birtokok jövedelmeihez képest. Ilyenek a vám-és révbevételek, a vásártartás, a sóbányászatból eredő jövedelem. Ő volt az első király, aki létrehozta a királyi kancelláriát, melynek feladata volt rendezni az állami levéltárat, a törvényeket és okleveleket. III. Béla jegyzője volt Anonymus, akitől ránk maradt a Gesta Hungarorum, azaz az első magyarokról szóló történeti munka. III. Béla korában született az első összefüggő nyelvemlék, mely a kor kultúrájának, nyelvének egyetlen bizonyítéka, a Halotti beszéd, és Könyörgés. 1185-ben II. (Angelosz) Iszák bizánci császár feleségül vette Béla lányát, Margitot. Hozományként Nándorfehérvár és Barancs Bizánchoz került. 1187-1193-ig Velencével folytak háborúk. 1192-ben Váradon szentté avattákI. László királyt. 1194-ben Béla Imre hercegre bízta Horvátország és Dalmácia kormányzását. 1196-ban Béla megbetegedett, (áldozás után, melyre a "méregkeverő" Calanus pécsi püspök előtt került sor) fogadalmát a keresztes háborúban való részvételre kisebb fiára, Andrásra ruházza át. 1196. április 23-án bekövetkezett halála után Székesfehérvárott temették el, majd 1848 után első feleségével, Antochiai Annával együtt a budai Mátyás-templomban helyezték el.
Imre (1196-1204)
1174-ben született. Apja, Béla király már nyolcéves korában, 1182-ben megkoronáztatta. 1194-ben Imre 20 évesen átvette Dalmácia és Horvátország kormányzását. Apja 1196-ban bekövetkezett halála után trónigénnyel lépett fel András herceg, Imre öccse. 1197-ben III. Béla özvegye indult a keresztes háborúba, András pedig inkább bátyja ellen vonult. Az összecsapás Szlavóniában a herceg győzelmével ért véget; Imre átengedte öccsének a dalmát-horvát hercegséget, ahol András önálló fejedelemként uralkodhatott. 1198-ban III. Ince pápa felszólította Andrást, hogy ne lépjen fel Imre király ellen, és vegyen részt a keresztes hadjáratban. Imre király kiváltságokat adott az esztergomi érseknek, és átadta neki az esztergomi várhegyet építményeivel együtt. 1199-ben Imre a Balaton közelében legyőzte Andrást, aki osztrák területre menekült. 1200-ban pápai közvetítéssel kibékült a király és a herceg. 1201-ben Imre kiváltságlevelet adott a sárospataki vallon hospeseknek. 1202-ben Imre hadjáratot vezetett a bolgár cár ellen. A velenceiek által megvesztegetett keresztesek elfoglalták Zárát. Imre felvette a Szerbia királya címet. 1203-ban András fellázadt a király ellen, Imre Varasd mellett foglyul ejtette és bebörtönözte. András feleségét Gertrudot hazaküldte apjához. 1204-ben hívei kiszabadították András herceget. Imre megkoronáztatta fiát, a gyermek Lászlót. Andrást megeskette, hogy Lászlót támogatni fogja, majd kormányzóvá tette. Imre 1204 novemberében halt meg, Egerben temették el.
III. László (1204-1205)
1201 táján született. Három évesen királlyá koronázták. Apja (Imre) halála után annak öccse, András herceg akarta a hatalmat megszerezni. A gyermek király anyjával Bécsbe, VI. Lipót osztrák herceghez (rokonukhoz) menekült. András háborúval fenyegetőzött, ha nem adják ki a menekülőket. Mindkét fél megtette a háborús előkészületeket, amikor a gyermek király 1205 május elején meghalt. Székesfehérváron temették el.
II. András (1205-1235)
1177 táján született. II. András költekezően élt, álmaiban egy Ibériai-félszigettől a Fekete-tengerig terjedő nagy birodalom lebegett előtte. Elképzeléseit egyre nagyobb fenntartásokkal fogadták a magyar előkelők, hiszen napról napra nagyobb befolyást engedett felesége, Gertrúd királyné "merániai" kíséretének. András a királyi birtokokat mértéktelen módon adományozta, helyettük adókból, illetékekből kívánta megoldani a kincstári bevételeket. Mindjárt trónra lépésének évében András beavatkozott a halicsi belviszályba, és felvette a Halics és Lodoméria királya címet. 1208-ban felépült Lébényben a bencés monostor. 1211-ben behívta a Német Lovagrendet, Erdély szélén megkapták a Barcaságot. Feladatuk a kunok visszaverése és megtérítése lett volna, de ők egyre nagyobb önállóságra törekedtek. 1213-ban a király éppen Halics ellen vezetett hadjáratot, amikor a Pilisszentkereszten tartózkodó Gertrúd királynét a Bánk bán vezette főúri összeesküvők meggyilkolták. A hazatérő András bosszúja csupán Péter bánt sújtotta, egyedül őt merte kivégeztetni, és birtokait elkoboztatni. 1214-ben a bolgár cár lányát eljegyezték András fiával, Bélával; Nándorfehérvár, Barancs magyar kézre került. A gyermek Bélát királlyá koronázták. 1220-ban Jákon kezdte építtetni a bencés monostort. 1221-ben kezdték Magyarországon szervezni a domonkos rendszertartományt. 1222-ben, a fehérvári törvénynapon a király politikájával elégedetlen serviensek, azaz kis-és középbirtokosok, vármegyei királyi tisztségviselők, valamint a háttérbe szorított nagybirtokosok kikényszerítettek a királytól egy 31 pontból álló oklevelet.(bullát) A király a hitelesítést saját arany pecsétjével erősítette meg, ezért Aranybulla. Az Aranybulla lett a szerviensekből lett köznemesség alaptörvénye, amely 1848-ig érvényben volt. 1226-ban Béla királyfi Erdély kormányzója lett. 1227-ben az esztergomi érsek tömegesen megkeresztelte a kunokat. 1229-ben megjelent a ferences rend Magyarországon. 1231-ben megújította II. András az Aranybullát. 1232-ben oklevelet kaptak a zalai szerviensek. A nemesi vármegye kialakulása megkezdődött. Julianus dominikánus barát három társával útnak indult a Magyar Őshazában élő rokonok felkutatására. II András 1235. szeptember 25-én halt meg, valószínűleg az egresi kolostorban temették el.
IV. Béla (1235-1270)

1206 második felében született. Szembefordult apja (II. András) híveivel, a királyi földbirtok gyarapítására földvisszavételhez kezdett, ezáltal számos ellenséget szerzett magának. Megbüntette anyja (Gertrúd) gyilkosait, a tőlük elvett birtokokból az általa felállított királyi tanács tagjainak adományozott. Nevezetes intézkedése volt, amikor a főpapok, és hercegek kivételével senki sem ülhetett le a jelenlétében, a székeket látványosan elégette. Megszüntette a királyhoz történő közvetlen bejárást is. Nagy ellenkezést váltott ki, amikor 1239-ben befogadta a kunokat, akik vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol seregtől. Julianus hírt hozott 1237-ben arról is, hogy a keleti puszták felől egy mindent elsöprő nép közeledik Európa felé, a tatárok. Miután bizonyossá vált, valódi a veszély, Béla körbevitette a hadbahívó jelet (véres kard) de a magyar urak csak a rajtuk esett sérelmek okozta sebeiket nyalogatták. A kunok összetűztek a helybeliekkel: az elpusztított vetések miatt a károsultak megölték a kunok vezérét, Kötönyt, mire a kunok rabolva, fosztogatva elhagyták az országot. 1241 áprilisától 1242 januárjáig az ország keleti felét irtották a tatár hadak, majd a befagyott Dunán átkelve a Dunántúl elfoglalása következett. Az akkori 2 milliós lakosság fele elpusztult. A tatárjárás után Béla birtokvisszaszerzések helyett újabb birtokokat adományozott, de két feltételhez kötötte: A nemesnek kővárat kellett építenie rajta, és megfelelő számú katonát kellett kiállítania. Az erős kővárakkal megerősödött a legnagyobb földesurak, a bárók hatalma. A Csákok, Kánok, Kőszegiek ekkor szerezték meg hatalmas összefüggő birtokaikat. A kisebb birtokosokból szervezték meg kíséretüket. Az 1267-es törvények megerősítették az Aranybulla szerviensekre vonatkozó rendeleteit. Ekkorra alakult ki a köznemesség. IV. Bélának utolsó éveiben saját fiával is kellett harcolnia, akit 1245-benmegkoronáztatott. Zára városát ismét Velence kaparintotta meg. Uralkodása idején szentelték fel a jáki templomot, felépítették Budán a német polgárok a Nagyboldogasszony-(későbbi Mátyás-) templomot. IV. Béla 1270. május 3-án halt meg, az esztergomi ferencesek templomában temették el.
Sírfelirata:
"Dum licuit, tua dum viguit/rex Bela potestas,/fraus latuit,/regnavit honestas."
"Amíg lehetett, míg hatalmad fénylett,/óh Béla király,/az álnokság lapult, a béke szilárd volt,/tisztesség honolt."

V. István (1270-1272)
1239-ben született. 1246-ban már ifjabb király volt, és Szlavónia hercege. Négy évvel később, szinte gyermekként vette feleségül Erzsébet kun hercegnőt. 1257-ben az őt befolyásoló főúri klikk hatására apja ellen fegyverrel vonult, és kikényszerítette, hogy Erdélyt is megkapja hercegségként. Az 1260-as években egyezségre kényszerítette apját, így jutott a Dunától keletre lévő országrészhez. Önálló külpolitikát folytatott: hódoltatta a bolgár uralkodót, elfogta a szerb királyt. Amikor ő lett a király, nem adott hercegséget fiainak. A király ellenfelei II. Ottokár cseh királlyal szövetkeztek, melynek hosszasan elnyúló háborúskodás lett az eredménye. Ellenfelei 1272-ben elfogták két fiát. Kapronca várának ostroma közben betegedett meg a király, és 1272. augusztus 6-án meghalt. A Margit-szigeti domonkos apácakolostorban temették el.
IV.(KUN) László (1272-1290)

1262-ben született. Melléknevét anyja, a kun származású Erzsébet után kapta. Tíz éves volt, amikor Kapronca várából apja halálhírére szabadon engedték az őt fogságban tartó nemesek, majd Székesfehérvárra vitték, és ott megkoronázták. Helyette anyja irányította az országot. A Kőszegiek, és Csákok trónviszályos helyzetet teremtettek. Apjától megörökölte a viszályt II. Ottokár cseh királlyal, de a pápával is ellentéte támadt. Sokat tartózkodott szeretett kunjai körében, a keresztény vallást is hanyagolta. Szilaj, nyughatatlan természetét anyjától örökölte. 1277-ben a főurak, főpapok, nemesek rákosi gyűlése nagykorúvá nyilvánította Lászlót, ezután átvette az ország kormányzását. I. (Habsburg) Rudolf német-római császár fiává fogadta, és szövetség jött létre közöttük. 1278-ban II. Rudolf és IV. László egyesített serege a morvamezei ütközetben legyőzte II. Ottokár cseh királyt, aki a harcban el is esett.1283 körül fejezte be a Chronica Hungarorum című művét Kézai Simon. Anonymus gestáját írta tovább. Feldolgozta eredetmondánkat, a Csodaszarvast. 1285-ben László sikeresen védekezett az országba betörő tatárok ellen. 1287-ben hadjáratot vezetett a Héder nembeli kőszegi család ellen, de a Kőszegiek győztek, majd Budára összehívta az esztergomi érsek a nemesek gyűlését, és kiközösítették a királyt. 1288-ban a bárók elfogták, majd rövid kibékülés után ismét összekülönbözött az érsekkel. 1289-ben Rudolf császár a Kőszegiek ellen vonult. Ezt követően IV. László kibékült ellenfeleivel. 1290. július 10-én a körösszegi várnál egy borgőzös éjszakán kun összeesküvők a sátrában meggyilkolták. Csanádon temették el.

III. András (1290-1301)
1265 körül született. 1278-ban a IV. Lászlóval ellenséges viszonyban lévő kőszegiek hazahívták Velencéből, hogy királyjelöltként szerepeltessék. Akkor még ez nem járt sikerrel. IV. László meggyilkolása után már ismert volt. Vele szemben trónigénylőként fellépett Habsburg Rudolf, aki arra hivatkozott, hogy 1241-ben IV. Béla felajánlotta II. Frigyes császárnak hűbérül az országot. (Igaz, ez alól a pápa IV. Bélát akkor feloldotta.) IV. Miklós pápa nem ismerte el András apjának II. Andrástól való "törvényes" származását, és mindjárt oda is ítélte az országot az Anjou-családnak. Martell Károly is bejelentkezett, sőt még valaki felbukkant, aki Kun László király 1278-ban meghalt öccsének adta ki magát. A magyar urak, és főpapok gyorsan III. András mellett döntöttek, és megkoronázták. Ezzel biztosították befolyásukat a királynál, aki megpróbált a köznemességre támaszkodni. A trónkövetelő Habsburg Albert herceggel 1291-ben összecsapásra is került sor. A Kőszegiek átpártoltak az anjoukhoz, és a királyt elfogták. Haláláig folyamatos harcokat kellett vívnia, hiszen Martell károly halála után annak fia, Caroberto (Károly Róbert) törekedett Magyarország felé. III. András második házasságát Habsburg Albert lányával, Ágnessel kötötte, hogy maga mögött tudja ennek a családnak a támogatását. 1300-ban Károly Róbert kíséretével partra szállt Spalatoban, és elindult az ország belseje felé. III. András a túlerő ellen fel sem vonult. Károly Róbert Zágrábban rendezkedett be, itt érte a hír, hogy III. András 1301. január 14-én a budai várban váratlanul meghalt. Budán temették el, vele végérvényesen kihalt az Árpád ház.
Vencel (1301-1305)
1289-ben született. Apja Premysl Vencel cseh király, anyja Habsburg Juta hercegnő. Felesége Viola hesseni hercegnő. Károly Róbert ellenében választotta a magyar urak egy csoportja, a Kőszegiek és Csákok. Gyermeke nem született, 1305. október 9-én lemondott a magyar koronáról Ottó bajor herceg javára. 1306-ban halt meg, Prágában temették el.
Ottó (1305-1307)
1261-ben született, apja Wittelsbach Henrik, bajor herceg, anyja Erzsébet, IV. Béla magyar király lánya. Feleségei: Katalin, Habsburg Rudolf lánya; Ágnes, a sziléziai herceg lánya. Vencel az ő javára mondott le a magyar királyi címről. Híveivel Károly Róbert hívei ellen hadakoztak. 1307-ben Erdélyben fogságba esett, onnan kiszabadulva Bajorországba menekült. Királyi címét 1312-ben bekövetkezett haláláig megtartotta.
I. Károly (Róbert) (1308-1342)
1288-ban Nápolyban született, apja Martell Károly nápolyi trónörökös. Anyja Habsburg Klemencia. Több alkalommal megválasztották magyar királlyá a különböző főúri érdekcsoportok. (1301; 1309; 1310) Támogatói segítségével először riválisait győzte le, majd a főúri érdekcsoportok erejét törte meg. Megszervezte az 1335 évi visegrádi királytalálkozót a csehés lengyel királyokkal. 1339-ben sógorával, Kázmérral megkötött örökösödési szerződéssel biztosította fia, Lajos számára a lengyel trónt. Megszilárdította az ország anyagi helyzetét, a bányászat fellendülésével értékálló pénzt vezetett be. A kereskedelmet a harmincad vám beszedésével tette a kincstár számára hasznossá. Támogatta a városok fejlődését, a királyi kincstár gyarapítására bevezette a kapuadót. 1342. július 16-án Visegrádon halt meg, Székesfehérvárott temették el.
I (Nagy) Lajos (1342-1382)
1326-ban született, apja Károly Róbert magyar király, anyja Erzsébet, I. Ulászló lengyel király lánya. 1370-től lengyel király is. Kiegyensúlyozott országot örökölt apjától. Ügyesen egyensúlyozott a különböző főúri érdekcsoportok között. Sokat háborúzott litvánok, tatárok, törökök és Velence ellen, de Nápoly ellen is több hadjáratot vezetett. A köznemesek védelmében hozta meg 1351 évi törvényeit, melyek a birtokok védelmén kívül a jobbágyok megtartását is törvényben biztosították. Uralkodása idején terjed el a lovagi kultúra Magyarországon. A művelődés fejlődése érdekében megalapította 1367-ben a pécsi egyetemet. 1382-ben Nagyszombatban halt meg, Székesfehérvárott temették el.
Mária (1382-1395)
1371-ben született, apja I.(Nagy) Lajos király, anyja Kotromanich Erzsébet, a bosnyák bán leánya. Nagy Lajos Máriának Magyarország trónját szánta, és ehhez kieszközölte a magyar urak támogatását. Az anyakirályné azonban leánya jövőjébe avatkozott: Luxemburgi Zsigmonddal fennállt jegyessége ellenére követek útján házasságra léptette a francia királyfival. Zsigmond Magyarországra jött, és elvette Máriát, de előtte ki kellett szabadítania, mert miután lemondatták Máriát trónról, II. (Kis) Károlyt koronázták meg a főurak, és Máriát anyjával börtönbe zárták. Házasságukról nem sok jót lehet olvasni, ellenszenvvel viseltettek egymás iránt. Mária 1895. május 17-én miután leesett a lováról, koraszülésben meghalt, Váradon temették el.
II. Károly (1385-1386)
1350 körül született Nápolyban, apja Lajos, durrazói herceg, anyja Coriglionói Margit hercegnő. A Horvátiak hívták meg a magyar trónra Mária ellenében. 1386. február 7-én Forgách Balázs merényletet követett el ellene, életveszélyesen megsebesült. Visegrádra szállították, ahol február 24-én meghalt. Hívei elfogták Mária királynőt, és anyját.
Zsigmond (1387-1437)
1368. február 14-én született, apja IV. Károly német-római császár, anyja Pomerániai Erzsébet lengyel hercegnő. Ő a leghosszabb ideig uralkodó középkori királyunk. Mária halála után 1405-ben házasodott újra, Cillei Borbálát vette nőül. Sorozatos ütközeteket vívott a törökkel, a huszitákkal, Velencével. 1419-ben megörökölte a cseh trónt, 1433-ban a pápa német-római császárrá koronázta. A magyar főurakkal 1401-ben bekövetkezett visegrádi fogsága után megegyezik, az általa alapított Sárkány-rendben a király már "primus inter pares" (első az egyenlők között). A polgárságról kiadott törvényeivel megindult uralkodása idején a városok renddé szerveződése. Háborúi miatt gyakran élt a pénzrontás eszközével, többek között ennek lett a következménye 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés. 1437. december 9-én Znaimban halt meg, Váradon temették el.
Albert (1437-1439)
1397 augusztus 16-án született, apja IV. (Habsburg) Albert osztrák herceg, anyja Johanna - Zsófia bajor - staubingi hercegnő. Erzsébetet, Zsigmond leányát vette feleségül, és igyekezett Zsigmond politikáját folytatni. Harcolt a husziták és törökök ellen. Anyósa ellen is fel kellett lépnie, aki a lengyel király pártján állt. 1438-ban német királlyá választották Frankfurtban. Az uralma elleni elégedetlenséget az 1439-ben megújított rendi kiváltságokkal igyekezett leszerelni. Beleegyezett abba, hogy elsősorban a király feladata megvédeni az országot a török ellen. A zsoldossereg terve azonban nem valósult meg. 1439-ben a török ellen vonult, és Szendrő mellett a táborban vérhasban megbetegedett. 1739. október 27-én Neszmélyben halt meg, Székesfehérvárott temették el.
V. László (utószülött) (1440-1457)
1440. február 22-én született, apja Albert magyar (cseh, német) király, anyja Luxemburgi Erzsébet, Zsigmond király leánya. Mivel a magyar nemesek Ulászló lengyel királyt akarták meghívni Magyarország trónjára, Erzsébet ellopatta Visegrádról a koronát, majd újszülött fiával Székesfehérvárra ment, megkoronáztatta, és híveivel Bécsbe menekült III. Frigyes királyhoz. A főnemesek 1440-ben érvénytelenítették a koronázást, saját jelöltjüket pedig a Szent korona nélkül koronázták meg. A két király hívei fegyveres összecsapásának végén László hívei is elismerték Ulászlót, akinek halála után László nagykorúságáig Hunyadi Jánost bízták meg az ország kormányzásával. V. László nagykorúvá válása után Cillei Ulrik tanácsai alapján irányította az országot. Annak megölése miatt lefejeztette Hunyadi Lászlót, Mátyást Prágába vitette, és a Hunyadi - párt visszaszorítására törekedett. 1457. november 23-án Prágában halt meg, ott is temették el.
I. Ulászló (1440-1444)
1424-ben született, apja II. (Jagello) Ulászló lengyel - litván uralkodó, anyja Zsófia, Holszanski fejedelem leánya. V. (utószülött) László ellenében választották a magyar nemesek, de mivel Erzsébet a Szent koronát elvitte, Szent István ereklyetartójáról levették a az azt fedő koronát, és azzal koronázták meg. Rövid uralkodása alatt folyamatos harcok voltak a törökkel. Hunyadi János sikeres hosszú hadjárata után gyors siker reményében meggondolatlan támadást intézett a janicsárok közé, és meghalt a várnai csatában. Ismeretlen helyen nyugszik
I. Mátyás Hunyadi (1458-1490)
1443. február 24-én született Kolozsvárott. Apja Hunyadi János, anyja Szilágyi Erzsébet. Nevelésében fontos szerepe volt Vitéz János váradi püspöknek, aki a humanista gondolkodás irányába indította el érdeklődését. Nagy műveltségű, több nyelven beszélő király volt. V. László halála után nagybátyja, Szilágyi Mihály és a Hunyadi - párt segítette trónra. Háborúkat viselt a III. Frigyes, és az őt támogató főúri csoport ellen, a cseh trónért, és a török ellen. 1487-re elfoglalta Alsó - Ausztriát. Udvarában a kor jeles humanistái fordultak meg, reneszánsz stílusban építkezett, támogatta a művészeteket és a tudományt. Második felesége a nápolyi származású Beatrix nem szült gyereket, Mátyás házasságon kívül született fia törvényesítése érdekében mindent megtett, de sikertelenül. 1490. április 6-án Bécsben halt meg, Székesfehérvárott temették el.
II. Ulászló ("Dobzse") (1490-1516)
1456. március 1-én született, apja Jagello Kázmér lengyel király, anyja Erzsébet, I. Albert magyar király leánya. III. Frigyes császár, Habsburg Miksa, Corvin János, János Albert, - Ulászló öccse - szintén pályáztak a magyar trónra, de a magyar urak könnyen kezelhető királyt szerettek volna, aki esetleg Csehország haderejével tud fellépni a török ellen. Beatrix-szel kötött házassága csak a trón megszerzése érdekében történt, hiszen később érvénytelenítették, Bakócz Tamás pedig, aki az esketést végezte, szép karriert futott be. Mátyás szilárd országát szétzüllesztették, az ország bevételeit a nemesek bitorolták, még a királyi udvartartás költségeinek fedezése is nehézségeket okozott. A törökellenes keresztes hadjárat parasztháborúba torkollt 1514-ben. II. Ulászló 1516. március 13-án meghalt, Székesfehérvárott temették el.
II. Lajos (1516-1526)
1506. július 1-én született, apja II. Ulászló magyar és cseh király, anyja Candalei Anna magyar királyné, francia hercegnő. Tízévesen nagykorúsították, mellé 28 tagú tanácsot neveztek ki. A magyar nemesség saját érdekeinek érvényesítését tartotta szem előtt, ezért magára maradt a törökellenes had szervezésekor a király. Miután sem a pápától, sem az európai országok uralkodóitól nem kapott segítséget, egyedül indult a török elé, a magyar urak pedig nem igyekeztek követni. A török bevette Nándorfehérvárt, és beözönlött Magyarországra. 1526. augusztus 29-én, a mohácsi síkon másfél óra alatt véget ért a csata. II. Lajos a kiáradt Csele patakba fulladt, holttestét később találták meg, és Székesfehérvárott temették el.
I. János (Szapolyai) (1526-1540)
1487-ben születhetett Szepesvárott. Apja Szapolyai János nádor, anyja Hedvig tescheni hercegnő. Kormányzati gyakorlatot 1510-1520 között erdélyi vajdaként szerzett. Ekkor szervezte meg az erdélyi kancelláriát. 1514-ben Báthori István temesi ispánnal együtt vették le Dózsa seregét Temesvárnál. Részt vett a törökellenes hadjáratokban, de Mohácsra nem ért oda a csata kezdetéig. Érintetlen serege a helyzet urává tette. 1526 november 11-én Székesfehérvárott megkoronázták. Az ez év decemberében a szintén királlyá választott I. Ferdinándtól vereséget szenvedett, és Lengyelországba menekült. 1529-ben visszatért, és török segítséggel Budát is megszerezte. Az 1538-as váradi békében elismerték egymás királyságát, de Szapolyai halála után lemondott Ferdinánd javára. Szapolyai az 1540-ben Jagello Izabellától született fia számára hagyományozta trónját.
I. Ferdinánd (1526-1564) magyar és cseh király, 1556-tól német-római császár.
1503-ban született, apja Szép Fülöp burgundiai uralkodó, anyja “Őrült” Johanna aragóniai és kasztíliai infánsnő. Bátyja, V. Károly 1521-ben átengedte neki az osztrák örökös tartományokat, és elvette Jagello Annát. (II. Ulászló leányát) A magyar rendek csak egy része támogatta, és ez kettős királyválasztást eredményezett. A Szapolyai Jánossal folytatott hosszas küzdelemben csak az ország nyugati részét tudta megtartani. A török elfoglalta Budát, Ferdinánd nem volt képes Magyarországot a törökkel szemben megvédeni, az 1547-es békében átengedte az ország déli részét, és adófizetésre is kötelezte magát. Németország egységének megtartására összpontosított elsősorban.
János Zsigmond(1559-1571) kép és leírás: fejedelmek
Miksa (1564-1576)
1527-ben született Bécsben, apja I. Ferdinánd, anyja Jagello Anna. Magyar királlyá 1563. szeptember 8-án koronázták Pozsonyban. Engedélyezte a nemesség számára az evangélikus vallás gyakorlását. A János Zsigmond által kezdeményezett háború 1565-ben a törökkel is ellenséges viszonyt eredményezett. A drinápolyi béke 30 000 magyar dukát adófizetést jelentett Miksának a török részére. János Zsigmonddal 1570-ben Speyerben állapodott meg arról, hogy János Zsigmond lemondott királyi címéről, helyette Erdély és az általa birtokolt Részek (Partium) fejedelme lett. Elismerte Miksát Magyarország királyának, Erdélyt és a Partiumot pedig a Magyar Királyság részének. A lengyel trón megüresedése után Miksa is igyekezett azt megszerezni, de a harc kezdete előtt meghalt.
Rudolf (1576-1608)
1552-ben született, apja Miksa, német-római császár, cseh és magyar király, anyja Habsburg Mária spanyol infánsnő. Magyar királlyá koronázták 1572. szeptember 25-én Pozsonyban. Trónra lépése után öccse, Ernő, kapta Alsó-és felső-Ausztria, továbbá Magyarország és Horvátország kormányzását, majd nagybátyja is kapott az uralkodói jogokból, ugyanakkor bizonyos jogokat megtartott, és Magyarországon létezett helytartója is. Nem nősült meg, szinte kizárólag Prágában élt. A magyar nemesség sérelmezte kiszorítását minden döntésből. Az uralkodó a tizenötéves háború idején tudta egyesíteni Magyarország erőit, még Báthori Zsigmond is lemondott a fejedelemségről a Habsburgok javára. Az Erdélybe vonuló Giorgio Basta generális pusztításai azonban újabb ellenállást keltettek. Bocskai István az ellene indult perre sajátos választ talált, 1605-ben Szerencsen Magyarország fejedelmévé választották. A Rudolf és Bocskai között megkötött bécsi béke biztosította a vallásszabadságot, Rudolf elismerte Erdély függetlenségét. Ebben az évben lemondott trónjáról, és még négy évig élt.
II. Mátyás (1608-1619)
1557-ben született, apja II. Miksa német-római császár, magyar és cseh király, anyja Habsburg Mária spanyol infánsnő. Korábban Németalföld kormányzója, majd Alsó-Ausztria helytartója volt. Az elmebeteg II. Rudolf császár és magyar király megbízottjaként ő kötötte meg a bécsi békét Bocskaival. 1608-ban a nagyrészt magyar hajdúkból álló seregével Prága alá vonult, és kikényszerítette Rudolf lemondását. Megkísérelte Erdély visszaszerzését, de Báthori Gáborral és Bethlen Gáborral szemben is kudarcot vallott. Utódjául Ferdinándot jelölte meg.
II. Ferdinánd (1619-1637)
1578-ban született, apja Habsburg Károly, Belső-Ausztria főhercege, anyja Wittelsbach Mária Anna bajor hercegnő. Első beiratkozott hallgatója volt a grazi jezsuita egyetemnek. Nagybátyjai, Rudolf és Mátyás között igyekezett közvetíteni, de ellenezte Mátyás valláspolitikáját. A rekatolizáció veszélye miatt az osztrák rendek nem támogatták uralkodóvá válásában. A protestáns cseh rendeket verte előbb le, de Bethlen Gáborral csak részsikert ért el: Bethlen Gábor lemondott a magyar királyi címről, és átengedte Alsó-Magyarországot, de Felső-Magyarország hét vármegyéjét megtartotta.
III. Ferdinánd (1637-1657)
1608-ban született, apja II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király, anyja Wittelsbach Mária Anna bajor hercegnő. A harmincéves háború idején megismerkedett a katonai élettel. A vesztfáliai béke megkötésekor komoly engedményekre kényszerült Franciaország és Svédország irányában, biztosította a német protestánsok szabad vallásgyakorlását. I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel nem ért el eredményt, meg kellett erősítenie a bécsi békében foglaltakat. Megtiltotta a magyar urak egyes hadivállalkozásait, a marhakereskedelmet külföldi bérlők kezére adta. Nem tudta elfogadtatni a trónöröklésre vonatkozó elképzeléseit sem Magyarországon.
I. Lipót (1657-1705)
1640-ben született, apja III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király, anyja Habsburg Mária Anna spanyol infánsnő. Mint kisebb fiút, papnak nevelték, de bátyja halála miatt ő örökölte a trónt. Uralkodása a franciák és törökök elleni hadakozásban telt. Érsekújvár eleste (1663) után hadjáratot indított a török ellen, de a győzelmet nem használta ki. (vasvári béke, 1664) A magyar nemesek összeesküvését kegyetlenül megtorolta, 1673-ban Ampringen Gáspár Magyarország kormányzójaként tartományként kezelte az országot. A protestáns lelkészeket máglyára hurcolták, a császári katonaság büntetlenül gyilkolt és fosztogatott. A bujdosók élére állt Thököly Imre szabadságharcának eredményeként az 1681-es soproni országgyűlésen az uralkodó eltörölte a helytartóságot, és biztosította a protestánsok szabad vallásgyakorlását. 1683-ban a lengyel Sobieski Jánossal lépett szövetségre a török ellen. 1683-ban a török elleni hadjárat elkezdődött, és 1686. szeptember 1-én felszabadult Buda. A magyar rendek lemondták az Aranybulla ellenállási záradékát és elfogadták a Habsburgok fiági örökösödési jogát. 1691-ben a Diploma Leopoldium Erdélyt külön kormányzattal kapcsolta a birodalomhoz. A parasztok terhei egyre növekedtek, s ez vezetett 1697-ben a hegyaljai felkeléshez, az ország alárendelt helyzete pedig a Rákóczi-szabadságharchoz.
I. József (1705-1711)
1678-ban született, apja I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király. Már apja életében magyar és római királlyá koronázták 1687-ben. A spanyol örökösödési háborút folytatta, terve szerint a bajor választófejedelemséget csatolta volna Ausztriához. Ez nem sikerült, uralkodásának kezdetén választották meg II. Rákóczi Ferencet magyar és erdélyi fejedelemnek, majd 1707-ben a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánították. József igyekezett különböző engedményekkel megosztani a magyar nemességet, s így elérte a fegyverletételt Rákóczi távollétében.
III. Károly (1711-1740)
1685-ben született, apja I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király, anyja Wittelsbach Eleonóra Magdolna, pfalz-neuburgi hercegnő. Spanyolországban nevelkedett, csak vonakodva jött el onnan. 1714-ben kénytelen volt csatlakozni az utrechti békéhez, mely megfosztotta a Habsburg-dinasztiát a spanyol koronától. A spanyol trón megszerzése nem sikerült, sőt a török rovására a Balkánon sem sikerült terjeszkednie. Elvesztette Nápolyt, Szicíliát, de Észak-Itáliában összefüggő területekhez jutott. Legfőbb gondja a trónöröklés biztosítása volt, hiszen nem volt fiúgyermeke. A magyar rendek 1723-ban fogadták el a Pragmatica Sanctio-t, mely a leányági öröklést biztosította.
Mária Terézia (1740-1780)
1717-ben született, apja III. (VI.) Károly, német-római császár és magyar király, anyja Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteni hercegnő. A Habsburg-ház férfiágának kihalása után a Pragmatica Sanctio értelmében lépett trónra, s ez kirobbantotta az ún. osztrák örökösödési háborút. (francia, bajor és porosz hatalmak Ausztria felosztására törekedtek) Mária Terézia Pozsonyba menekült, ahol 1741-ben megkoronázták. Szilézia elvesztése után férjét, Lotharingiai Ferencet német-római császárrá választották. Szilézia visszaszerzése nem sikerült (1756-63), de Lengyelország felosztásakor megszerezte Galíciát (1772), a töröktől pedig Bukovinát (1774). Birodalmi politikáját rendeletekkel alakította. A birodalmi munkamegosztás, úrbéri-és vámrendelet a gazdaság fellendítését célozta. A tanügyi rendelet, egészségügyi rendelet, és az igazságszolgáltatást érintő rendeletei már a felvilágosult abszolutizmus példái. Férje halála után fia, II. József lett a német-római császár (1765), és társuralkodóként uralkodott Mária Terézia 1780-ban bekövetkezett haláláig.
II. József (1780-1790)
1741-ben született, apja Lotharingiai Ferenc István német-római császár, anyja Mária Terézia császárné és magyar királynő. Már ifjúkorában hatottak rá - német közvetítéssel - a francia felvilágosodás eszméi, de csak anyja halála után foghatott hozzá tervei megvalósításához. Központilag kormányzott, egységes igazgatású állam kialakításához fogott. A magyar koronát Bécsbe vitette, nem koronáztatta meg magát, ezért “kalapos király”-nak nevezték. A katolikus egyházat igyekezett az állam szolgálatába állítani. A cenzúrát kivette az egyház kezéből, és a hasznos tevékenységet nem folytató szerzetes-és apácarendeket feloszlatta. A türelmi rendelettel biztosította a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását és hivatalviselését. Jobbágyrendeletével eltörölte az örökös jobbágyságot. Elrendelte a népesség-és birtokösszeírást, mely a nemességmegadóztatását vonta volna maga után. Egységes birodalma megteremtése érdekében a német lett a hivatalos nyelv, Magyarországon a vármegyék helyett tíz kerület lett a közigazgatás központja. A francia forradalom eseményeitől is megrendítve halálos ágyán a jobbágyrendelet és türelmi rendelet kivételével valamennyi rendeletét visszavonta 1790-ben.
II. Lipót (1790-1792)
1747-ben született, apja Lotharingiai Ferenc István német-római császár, anyja Mária Terézia császárné és magyar királynő. A toscanai nagyhercegségben, ahol apját követően uralkodott, a fölvilágosult abszolutizmus mintaállamát teremtette meg. 1790 után Magyarországon elődje, II József abszolutizmusa elleni forrongást mérsékelt engedményekkel szerelte le. A rendi alkotmányt helyreállította, Budára országgyűlést hívott össze, és 1790. nov. 15-én Pozsonyban magyar királlyá koronáztatta magát. Leszerelte a belga ellenállást, a törökkel megegyezett a korábbi állapotokat rögzítő szisztovói békében (1791), a porosz királlyal megbékélve és szövetkezve előkészítette az európai uralkodók összefogását Franciaország ellen.
I. Ferenc (1792-1835)
1768-ban született, apja II. Lipót német-római császár és magyar király, anyja Mária Lujza spanyol infánsnő. 1804-től 1806-ig II. Ferenc néven német-római császár. Ellensége volt mindenféle haladásnak, erős rendőrállamot és besúgórendszert épített ki. Fölszámolta a magyar jakobinus mozgalmat, a vezetőket kivégeztette. A franciák elleni háborúban elszenvedett vereségek és területi veszteségek miatt le kellett mondania a német-római császári címről 1806-ban. Leányát, Mária Lujzát 1810-ben feleségül adta Napóleonhoz, az 1812-es hadjárat kudarca után csatlakozott a napóleonellenes szövetséghez. 1815-ben a Szent Szövetség egyik megalapítója volt. 1820-21-ben leverte az itáliai forradalmakat. Magyarországon a konzervatív abszolutizmus ellen irányuló nemesi ellenállás hatására 1825-ben összehívta az országgyűlést. A reformországgyűlések megingatták rendszerét.
V. Ferdinánd (Jóságos) (1835-1848)
1793-ban született, apja I. Ferenc osztrák császár és magyar király, anyja Mária Terézia nápolyi hercegnő. Gyenge képességei, betegessége miatt Metternich és Kollowrat államminiszterek irányították helyette a birodalmat. 1848-ban a forradalmak hatására aláírásával hitelesítette az új alkotmányt, az ún. "“áprilisi” törvényeket, majd udvarával Innsbruckba menekült. Augusztusban visszatért Bécsbe, de az októberi fölkelés elől Olmützbe vonult vissza. A kamarilla, hogy szabad kezet nyerjen az abszolutizmus helyreállításához, 1848. dec. 2-án lemondatta unokaöccse, Ferenc József javára. Ezután Prágában élt 1875-ig.
Ferenc József (1848-1916)
1830. augusztus 18-án Bécsben született. Apja Ferenc Károly főherceg, anyja Zsófia, bajor hercegnő. V. Ferdinánd lemondása után lett Ausztria császára, de magyar királlyá csak 1867-ben koronázták. Uralkodása kezdetén orosz segítséggel vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot. 1849-1867 között nyílt abszolutista politikát folytatott. 1859-ben a piemonti- francia-osztrák háborúban vereséget szenvedett. 1866-ban kudarcba fulladt terve a német területek egyesítésével kapcsolatban; Poroszországtól vereséget szenvedett, mely 1867-ben a magyar politikai erőkkel való kiegyezéshez, és államának dualista jellegű átalakításához vezetett. Fellépett a magyar ellenzék önállósodási törekvéseivel szemben, a közös hadsereg fönntartása mellett foglalt állást. A magyar koronával 1867-ben koronázták meg. Uralkodása idején a balkáni befolyás növelésére törekedett. 1878-ban megtörtént Bosznia-Hercegovina okkupációja, majd 1908-ban annexiója. Szembekerült Oroszországgal, és Németország felé közeledett. 1879-ben létrejött a kettős szövetség (Osztrák-Magyar Monarchia és Németország), majd Olaszország 1882-es csatlakozásával hármas szövetséggé bővült. Németországgal együttműködve kezdte meg az első világháborút, ahol gyenge szövetségesei gyors vereségei, és az elhúzódó erőpróba felemésztette országa és az uralkodó erejét egyaránt. 1916. november 21-én halt meg.
IV. Károly (1916-1918)
1887-ben született, apja Ottó főherceg, anyja Mária Jozefa szász hercegnő. Nem nevelték uralkodónak. Ferenc József fia, Rudolf halála után (1889) Ferenc Ferdinándot jelölte trónörököséül, azonban annak meggyilkolása után (1914. június 28.) Károly következett a családi ranglistán. Ferenc József még két év háborút hagyott hátra halála után. Az utolsó Habsburg uralkodó I. Károly néven Ausztria császára, IV. Károlyként Magyarország királya lett. 1918. november 13-án az ún. eckarthausi levelében lemondott az államügyekben való részvételről, birodalmát megmenteni nem tudta. Magyarországon november 16-án trónfosztását mondták ki. Svájcban várta az alkalmat a visszatérésre, melyet meg is kísérelt 1921-ben két alkalommal, sikertelenül. Száműzetésben, Madeira szigetén halt meg 1922. április 1-én.